Körmendi Lajos Irodalmi Tábor

Összegzés




Ez évben 2017. szeptember 5-10 között került megrendezésre a Körmendi Lajos Irodalmi Tábor. Mint minden évben, idén is rendkívül színes programokkal, érdekfeszítő előadásokkal várták a kultúra iránt érdeklődő lakosokat és településünk vendégeit. Természetesen, az első napon Körmendi Lajos táboralapító sírjánál - Vári Fábián László közreműködésével - rótták le tiszteletüket a táborlakók.

A tábor minden napján 17 órától irodalmi- estek, műhelyek kerültek megrendezésre a Bod László Művelődési Házban, ahol rendkívül érdekes előadásokat hallhattunk. Előadott: Oláh András főszerkesztő; Jánosi Zoltán József Attila- díjas magyar irodalomtörténész, főszerkesztő; Farkas Wellmann Éva szerkesztő; Vass Nóra szerkesztőségvezető és közreműködött az összes táborlakó.

A tábor alatt Ikonba zárt lelkek címmel kiállítás nyílt Cosmin Florentin Pop alkotásaiból és a tárlathoz kapcsolódóan a történelmi egyházak viseleteit Dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok, Dr. Csoma Judit református lelkész és a kiállító ortodox lelkész mutatták be. A kiállítást Dr. Dénes Zoltán etnográfus nyitotta meg.

A tábor utolsó teljes napját a Falunapon töltötték neves vendégeink, ahol - Berekfürdő Községi Önkormányzata nevében - Molnár János polgármester úr átadta a „Berekfürdőért díjat” Kocsis Csaba táborvezető úrnak, Berekfürdőért és a Körmendi Lajos Irodalmi Táborért végzett lelkiismeretes, odaadó munkája elismeréseként. Ezúton is köszönjük és gratulálunk!

 

Képek itt:

http://www.berekfurdo.hu/?module=images&action=img_gallery&inframe=1&fname=IRODALMITABOR2017

Berekfürdő Községi Önkormányzat

Molnár János

polgármester

Potornainé Szűcs Katalin

aljegyző

Cím: 5309 Berekfürdő, Berek tér 15.
Tel./FAX: 06 59 519-002
E-mail: hivatal@berekfurdo.hu

Felhasználónév:
Jelszó:

A szavazás szünetel