Falunap

Összegzés




2017. szeptember 9-én került megrendezésre a Falunap Berekfürdőn. Évről évre igyekszünk ebben az időszakban megvalósítani a rendezvényt, hiszen 1991-ben szeptember 8-án került sor arra a népszavazásra, mellyel településünk lakói döntést hoztak arról, hogy Berekfürdő új, önálló közigazgatással rendelkező község legyen. Minden évben, így ez évben is a falu apraja nagyjának bemutatkozásával változatos programokat állítottunk össze az Önök számára, a Falu napján, ezen a napon! 
Már reggel kezdetét vette a főzés, illetve a kézműves vásár, a gyermekek számára a légvár, kézműves foglalkozás és az ingyenes csillám tetoválás.
Berekfürdő Község Önkormányzata pusztapörkölttel és Berekfürdő Kertészete jóvoltából főtt kukoricával készült a lakosok számára, melynek elkészítésében a Banyi Halászcsárda csapata, Borsós Zsolt és Galaczi Antalné voltak segítségünkre. A Bereki Horgászegyesület pedig helyben fogott halból készített halászlével kedveskedett.
Koszna Anita meseolvasással várta a Könyvtár standjánál a gyerkőcöket, a Dániel Farm munkatársai pedig lovas-kocsikázással szórakoztatták a résztvevőket.
Tizenegy órától indulnak a programok a színpadon, elsőként a Berekfürdői Csicsergő Óvoda gyerkőceinek műsorát láthatták a kedves vendégeink, majd negyed tizenkettőtől a Dalma Dance Club berekfürdői tagozata következett. Őket követően déltől a Nádirigó népdalkör mutatkozott be, negyed egytől pedig Barkóczi Zoltán kíséretével Márkus Ica nótaműsorát láthatták hallhatták. 
A hivatalos megnyitó ünnepség egy órakor kezdődött, mely során Molnár János polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket és mondta el e nappal kapcsolatos gondolatait, s értékelte az elmúlt egy év történéseit. A megnyitó keretében Berekfürdőért- díj került átadásra. A díjat Kocsis Csaba, a Körmendi Lajos Irodalmi Tábor művészeti vezetője vehette át, Berekfürdőért és az írótáborért végzett áldozatos munkájáért. Díjazottunkat az egyik táborlakó, Vári Fábián László József Attila- díjas kárpátaljai költő méltatta. Ugyanekkor Györfi József, a Bereki Kertbarátok Köre Egyesület képviseletében kihirdette „A legszebb konyhakertek” helyi nyerteseit, Kovács Lajos és Kovács Lajosné személyében.
Negyed kettőtől a Jártató zenekar kíséretével a Berekfürdői Hagyományőrző Néptánccsoport műsora következett. 
Fél háromtól Szent László vitézei Középkori fegyverbemutatóval, gyermekeknek szóló középkori játszóházzal, ostromjátékkal a lovagi korba varázsolnak minket. Délután kezdetét vette a buli, a kiváló hangulatról öt órától a Traffic Band együttes, fél kilenctől pedig Bényei Gábor gondoskodott.
A teljesség igénye nélkül engedjék meg, hogy felsoroljam legfőbb segítőinket: a Közterületi Csoport munkatársai, Kabai János, Nagyné Kocsis Edit, Varga Erika, a Vöröskereszt munkatársai, a Daganatos betegek Alapítványának képviselői. Az eszközöket a Berek- Víz Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Köszönjük a résztvevő fellépők, árusok és a segítők munkáját!


Képek itt:

http://www.berekfurdo.hu/?module=images&action=img_gallery&inframe=1&fname=FALUNAP2017

Berekfürdő Községi Önkormányzat

Molnár János

polgármester

Potornainé Szűcs Katalin

aljegyző

Cím: 5309 Berekfürdő, Berek tér 15.
Tel./FAX: 06 59 519-002
E-mail: hivatal@berekfurdo.hu

Felhasználónév:
Jelszó:

A szavazás szünetel